Néha az az érzésem, hogy nem a megfelelő emberek olvassák a blogomat, vagy lehet puszta véletlen is, de sajnos nagy baj történt.
Valami elvetemült barom (erre nincs jobb kifejezés) leszedte a csempéket a frissen felújított kapualjból. Már volt kint a rendőrség is, de ahogy a magyar bűnüldözést ismerjük, annak már bottal üthetik a nyomát.
Őszinte bánatomra még le sem fényképeztem, így nem lesz róla semmi dokumentációm.
Magyarisztán 2009.
2009. november 3., kedd
2009. november 2., hétfő
Hild udvar v2.0
Elkezdtem itt reklámozni, hogy micsoda ámulatba ejtő épületegyüttes van a Margit-híd budai hídfőjétől északra a park fái árnyékában megbújva, erre elkezdték felújítani.
A Laki újítja fel az épületet. Most az állványozástól nem sok látszik belőle, de reméljük hasonlóan jó munkát végeznek majd, mint mondjuk a Széchenyi Gyógyfürdővel.
Érdemes átböngészni a honlapjukat.
A Laki újítja fel az épületet. Most az állványozástól nem sok látszik belőle, de reméljük hasonlóan jó munkát végeznek majd, mint mondjuk a Széchenyi Gyógyfürdővel.
Érdemes átböngészni a honlapjukat.
Egy másik blog.
Nem teljesen értek vele egyet, mert az amúgy is agyonreklámozott helyeket minek még egy oldalon méltatni, de azért részben témába vág:
http://csakaszepre.blog.hu/
http://csakaszepre.blog.hu/
2009. szeptember 11., péntek
2009. június 26., péntek
Van itt talonban már pár épület, amiről szeretnék majd írni, miután sikerült némi információt összegyűjteni róla.
Amiket eddig említésre méltónak találtam:
Posta Központi Járműtelep
Árpád fejedelem útja első 2 épülete és a Hild udvar, melyek, ha minden igaz a Budai Irgalmasrendi Kórház részei
(Találtam egy amúgy érdekes és információforrásnak is kitűnően használható honlapot egyetlen szépséghibával; állandóan felugrik egy ablak, hogy engedély nélkül nem másolhatok, így nem tudtam egyetlen egy cikket sem végigolvasni.)
Amiket eddig említésre méltónak találtam:
Posta Központi Járműtelep
Árpád fejedelem útja első 2 épülete és a Hild udvar, melyek, ha minden igaz a Budai Irgalmasrendi Kórház részei
(Találtam egy amúgy érdekes és információforrásnak is kitűnően használható honlapot egyetlen szépséghibával; állandóan felugrik egy ablak, hogy engedély nélkül nem másolhatok, így nem tudtam egyetlen egy cikket sem végigolvasni.)
2009. május 11., hétfő
Dózsa György út 17 - felújítások
A kapualj felújítása végéhez közelg.
Múlt héten felkerültek a négy évszakot ábrázoló csempeképek a falra, és mától a Zsolnay eozin baglyok helye sem árválkodik üresen.
A csempeképeket egy művésznő tervezte, miután kutatásokat végzett a szecessziós faliképek témájában. Emlékeim szerint közel nem voltak ennyire színesek és rikítóak a képek, de azért megteszik. Befelé jövet jobbra az első kép a nyarat ábrázolja zavarba ejtően sok virággal. Bal oldalt egy őszi tájkép látható okker árnyalatban egy szarvassal. Kicsit tovább haladva jobbra a tavaszi hegyek sok-sok vízzel, zöld és kék színekben. Balra a második kép egy téli hegységet ábrázol, melyen a kék és a fehér alkot kellemes egységet. Talán ez utóbbi hasonlít legjobban az eredetire, hisz ebből maradt meg a legtöbb csempe. Bár nem olyan, mint amilyenre gyerekkoromból emlékszem, így is varázslatos lett a bejárat.
A baglyok és a fácánok valamint feltehetőleg virágot ábrázoló kis csempék is elfoglalták méltó helyüket. Az utóbbiakból megmaradt pár eredeti darab, így azokat másolták le, hogy minden lyukat ki tudjanak tölteni. A különbség látszik, de elfogadhatóak az utángyártottak is. Mivel a baglyokból egy sem maradt, így azok csak festett gipszképek lettek, nem pedig olajos-zöld eozin csempék.
Mostmár nyugodtan meg lehet tekinteni a ház kapualját, mely ékes bizonyítéka annak a letűnt kornak, amikor még a praktikus egyben szép is volt.
Múlt héten felkerültek a négy évszakot ábrázoló csempeképek a falra, és mától a Zsolnay eozin baglyok helye sem árválkodik üresen.
A csempeképeket egy művésznő tervezte, miután kutatásokat végzett a szecessziós faliképek témájában. Emlékeim szerint közel nem voltak ennyire színesek és rikítóak a képek, de azért megteszik. Befelé jövet jobbra az első kép a nyarat ábrázolja zavarba ejtően sok virággal. Bal oldalt egy őszi tájkép látható okker árnyalatban egy szarvassal. Kicsit tovább haladva jobbra a tavaszi hegyek sok-sok vízzel, zöld és kék színekben. Balra a második kép egy téli hegységet ábrázol, melyen a kék és a fehér alkot kellemes egységet. Talán ez utóbbi hasonlít legjobban az eredetire, hisz ebből maradt meg a legtöbb csempe. Bár nem olyan, mint amilyenre gyerekkoromból emlékszem, így is varázslatos lett a bejárat.
A baglyok és a fácánok valamint feltehetőleg virágot ábrázoló kis csempék is elfoglalták méltó helyüket. Az utóbbiakból megmaradt pár eredeti darab, így azokat másolták le, hogy minden lyukat ki tudjanak tölteni. A különbség látszik, de elfogadhatóak az utángyártottak is. Mivel a baglyokból egy sem maradt, így azok csak festett gipszképek lettek, nem pedig olajos-zöld eozin csempék.
Mostmár nyugodtan meg lehet tekinteni a ház kapualját, mely ékes bizonyítéka annak a letűnt kornak, amikor még a praktikus egyben szép is volt.
2009. április 16., csütörtök
Olof Palme Ház
Az Olof Palme ház a az Olof Palme sétányon áll. A Városliget esetében szintén említésre méltó. Gyönyörű, patinás épülete elől még egyben van, bár a lépcsőt már csak a deszkák és a napi ima tartja össze, de a hátsó falon lévő virágtartók igencsak romos állapotban vannak. Szörnyű, hogy a vezetőség több figyelmet fordít a benne megrendezésre kerülő ilyen-olyan kiállításoknak, mint magának ennek a bámulatos, talán egyedülálló, és állítólag felújított épületnek.
Forrás
Most Millennium Szalon címszó alatt fut az épület.
szólj hozzá: Olof Palme ház
A földszintes, horizontálisan elnyúló épület bejárati csarnoka kiemelkedik a főhomlokzat síkjából. Az eklektikus homlokzatot íves lezárású ablakok és plasztikai díszek tagolják, baluszter koronázza. A 19.-20. század fordulóján emelt, felújított épület kiállítóhelyként működik. Közelében található az Olof Palme-emlékkő, melyet 1987-ben avattak fel.
Forrás
Most Millennium Szalon címszó alatt fut az épület.
szólj hozzá: Olof Palme ház
Városliget
A Városliget Budapest egyik legizgalmasabb része. Az 1896-os budapesti világkiállításnak köszönhetően számos szórakoztató- és kulturális létesítmény épült itt, melyek ma is használatban vannak.
A Hősök tere mögött fekszik a Műjégpálya és Csónakázó-tó, amely a XIX. század végén nyitotta meg kapuit.
A tó mellett kanyarog az Állatkerti körút, amely számos nevezetességet tartogat. A 2-es szám alatt van az 1894-ben épült Gundel étterem (1910-ig Wampetics étterem), melyet ma Budapest legnagyobb presztízsű éttermeként tartanak számon. „Kistestvére", a Bagolyvár étterem, ami közvetlenül az épület bal szárnya mellett épült, a Gundellel osztozik a konyhán, de szolidabb árakon. A Bagolyvár az egyetlen étterem Budapesten, ahol kizárólag csak hölgyek dolgoznak.
Továbbsétálva az Állatkerti körúton, annak névadójához, a Fővárosi Állat- és Növénykert 1866-ban létrehozott komplexumához érkezünk, melynek kőkapuja a magyarországi Art Nouveau építészet egyik kiemelkedő példája, az elefántházzal együtt.
Az Állatkert végéhez közeledve megpillantjuk a Széchenyi Fürdő épületét, amely egyik legnagyobb fürdőkomplexuma. Hőforrását 1879-ben fedezték fel, ez a főváros legmélyebbről feltörő és legmelegebb forrásvize.
A fürdővel átellenben magasodik a Fővárosi Nagycirkusz köríves épülete, melyben először 1891-ben tartottak előadásokat - azóta 125 műsoron, 15500 előadáson több mint 25 millió néző vett részt.
A cirkusz mellett van a Vidámpark, amely jelenlegi formájában 1950-től működik, de története az 1800-as évek elejére nyúlik vissza.
A Vajdahunyad-vár, amely az 1896-os világkiállításra készített fa- és kartonmakettek helyén épült, igazából három létező épület kicsinyített és egybeépített mása, ennek ellenére megdöbbentő harmóniában ábrázolja a különböző építészeti stílusokat. Az épület oroszlánrészét a Magyar Mezőgazdasági Múzeum foglalja el.
Forrás, bár szerintem igencsak hiányos.
Budapest tüdeje, nem is kérdés miért kéne megóvni. Rengetegen járnak oda nap mint nap sportolni, játszani vagy csak egy kis friss levegőt szívni. A fákon számtalan állat él, így a Liget nem csak a miénk.
2009. április 14., kedd
Ez még csak úgy eszembe jutott
Az, hogy egy terület romhalmazzá változik, az elsősorban a garázdálkodó emberek hibája és csak utána jön a városvezetés és a hozzá tartozó dolgok. Például ott kezdődik, hogy nem dobom el a szemetet a parkban, hanem keresek egy kukát. Ha nem találok, akkor magammal viszem a szemetet addig, amíg nem találok egy kukát, vagy szimplán hazaviszem és otthon dobom ki. De amíg a csikkeket és a PET palackokat dobálják az ember szerű képződmények a kocsiablakból kifelé, addig ennek nem sok esélyt adok, hogy változni fog. By Henci Papa
Kik tehetnek róla?
Egyfelől vannak olyan emberek, akik ha tiszta lenne az utca (nagy bevásárlóközpontok erre a legjobb példa), nem dobálják el a szemetet, de amint meglátnak egy papírzsepit vagy egy cigit, úgy gondolják nem ők lesznek az egyedüliek, akik szemetelnek, így megteszik. És a szemét egyre több szemetet vonz.
A másik fele pedig a nevelés. Ez persze nagyrészt a szülő feladata, de ahogy már a szülő sincs megnevelve, ott másnak kell ezt a feladatot pótolni. Pl általános iskolában a tanárnéninek minden nap ki kéne takaríttatni az osztálytermet a gyerekekkel (megjegyzem velünk megtették anno), hetente szemétszedés az utcán vagy valami hasonló, hogy lássák a csemeték, mennyivel jobb egy tiszta helyen lenni.
És ez csak a jéghegy csúcsa.
Mondjuk, amíg ilyen városvezetés van... Mindenesetre elgondolkodtató.
Kik tehetnek róla?
Egyfelől vannak olyan emberek, akik ha tiszta lenne az utca (nagy bevásárlóközpontok erre a legjobb példa), nem dobálják el a szemetet, de amint meglátnak egy papírzsepit vagy egy cigit, úgy gondolják nem ők lesznek az egyedüliek, akik szemetelnek, így megteszik. És a szemét egyre több szemetet vonz.
A másik fele pedig a nevelés. Ez persze nagyrészt a szülő feladata, de ahogy már a szülő sincs megnevelve, ott másnak kell ezt a feladatot pótolni. Pl általános iskolában a tanárnéninek minden nap ki kéne takaríttatni az osztálytermet a gyerekekkel (megjegyzem velünk megtették anno), hetente szemétszedés az utcán vagy valami hasonló, hogy lássák a csemeték, mennyivel jobb egy tiszta helyen lenni.
És ez csak a jéghegy csúcsa.
Mondjuk, amíg ilyen városvezetés van... Mindenesetre elgondolkodtató.
Budapest XIV., Dózsa György út 17
Leírás: 4 em. lakóház, homlokzatán szecessziós elemekkel
Építés éve: 1910
Tervező: Karvaly Gyula
Forrás
2005 óta fővárosi védettségű épület.
Egykor Latabár Kálmán lakott ebben a valaha oly csodás házban, ma egy márvány tábla réz domborművel őrzi emlékét a bejárat mellett. Az márvány emléktáblát Antal Sándor kőszobrász készítette és 2004 novemberében avatták fel. Illetve a mai napig ebben a házban lakik a családja is.
Forrás
Ma már elég ramaty állapotban van szegény ház, köszönhetően az IKV áldásos tevékenységének és a gondatlan lakók aprólékos munkájának.
A kapualj egykor gyönyörű Zsolnay eozin baglyokkal és pávákkal volt kirakva valamint látható volt 4 csempéből kirakott tájkép is, ami a négy évszakot mutatta be. Ezek körül pedig egy eozin minta futott végig a falakon. Még a kilencvenes évek legelején egy hanyag dohányos miatt leégett. Akkor megpróbálták menteni a menthetőt és leszedték a megmaradt baglyokat és pávákat, valamint a négy tájképet is. Ezeket berakták a pincébe, ahonnan az évek során eltűntek. Ma már csak 3 bagoly van meg, ami mintája lehet majd egy esetleges renovációnak. Sajnos egy-egy ilyen remekmű önmagában is egy kisebb vagyon.
Tavaly ősszel az egyik lakó megelégelte, hogy lassan 20 éve olyan a kapualj, amilyen és építész révén nekilátott a megmentésének. (Úgy látszik, itthon csak akkor történik meg valami, ha valaki megcsinálja.) Azóta eltűntek az égésnyomok és megszépült a fal. A pályázatokon elnyert pénzekből újra világos van a kapualjban és gipsz másolatokkal pótlásra kerülnek a baglyok is. Most készülnek a tájképek. Sajnos egyetlen fényképet vagy rajzot nem sikerült a képekről találni, így egy művésznő korhű képei lesznek majd a falakon kint.
A ház maga rettenetes állapotban van, a gyönyörű szecessziós stukkók minden egyes viharnál csonkábbak és csonkábbak lesznek, arról nem is beszélve, hogy életveszélyesek is lehetnek. A cserepeket, már ahol még vannak, már csak a szent lélek tartja.
A ház fűtéshálózatát remélhetőleg a nyáron felújítják, bár ettől még nem lesz jobb állapotban a ház maga. Sajnos a rossz fűtés miatt többen a nyílászáról cseréjét választották (érthető okból), viszont ez azzal járt, hogy a ház nem mutat egységes képet.
Aki kicsit feljebb emeli a tekintetét a Dózsa György úton sétálva, csodás erkélyeket láthat, amiken sajnos szintén meglátszik az idő.
Aki teheti, nézze meg, amíg még áll a ház.
A felújítók. És egy másik link.
Építés éve: 1910
Tervező: Karvaly Gyula
Forrás
2005 óta fővárosi védettségű épület.
Egykor Latabár Kálmán lakott ebben a valaha oly csodás házban, ma egy márvány tábla réz domborművel őrzi emlékét a bejárat mellett. Az márvány emléktáblát Antal Sándor kőszobrász készítette és 2004 novemberében avatták fel. Illetve a mai napig ebben a házban lakik a családja is.
Forrás
Ma már elég ramaty állapotban van szegény ház, köszönhetően az IKV áldásos tevékenységének és a gondatlan lakók aprólékos munkájának.
A kapualj egykor gyönyörű Zsolnay eozin baglyokkal és pávákkal volt kirakva valamint látható volt 4 csempéből kirakott tájkép is, ami a négy évszakot mutatta be. Ezek körül pedig egy eozin minta futott végig a falakon. Még a kilencvenes évek legelején egy hanyag dohányos miatt leégett. Akkor megpróbálták menteni a menthetőt és leszedték a megmaradt baglyokat és pávákat, valamint a négy tájképet is. Ezeket berakták a pincébe, ahonnan az évek során eltűntek. Ma már csak 3 bagoly van meg, ami mintája lehet majd egy esetleges renovációnak. Sajnos egy-egy ilyen remekmű önmagában is egy kisebb vagyon.
Tavaly ősszel az egyik lakó megelégelte, hogy lassan 20 éve olyan a kapualj, amilyen és építész révén nekilátott a megmentésének. (Úgy látszik, itthon csak akkor történik meg valami, ha valaki megcsinálja.) Azóta eltűntek az égésnyomok és megszépült a fal. A pályázatokon elnyert pénzekből újra világos van a kapualjban és gipsz másolatokkal pótlásra kerülnek a baglyok is. Most készülnek a tájképek. Sajnos egyetlen fényképet vagy rajzot nem sikerült a képekről találni, így egy művésznő korhű képei lesznek majd a falakon kint.
A ház maga rettenetes állapotban van, a gyönyörű szecessziós stukkók minden egyes viharnál csonkábbak és csonkábbak lesznek, arról nem is beszélve, hogy életveszélyesek is lehetnek. A cserepeket, már ahol még vannak, már csak a szent lélek tartja.
A ház fűtéshálózatát remélhetőleg a nyáron felújítják, bár ettől még nem lesz jobb állapotban a ház maga. Sajnos a rossz fűtés miatt többen a nyílászáról cseréjét választották (érthető okból), viszont ez azzal járt, hogy a ház nem mutat egységes képet.
Aki kicsit feljebb emeli a tekintetét a Dózsa György úton sétálva, csodás erkélyeket láthat, amiken sajnos szintén meglátszik az idő.
Aki teheti, nézze meg, amíg még áll a ház.
A felújítók. És egy másik link.
Lőcsei Gabriella - Ami a természethez tartozik, az jó
Az elmúlt télies hónapok üde színfoltja volt az m2 műsorán Monty Don sorozata, a tízrészes 80 kert nyomában a Föld körül. A kertművészet nagy tisztelője botanikai körútja során a világ szerinte legérdekesebb, szerintem legköltségesebb parkjait mutatta be, a növények mögötti nemzeti, gazdaságföldrajzi vagy szociálpolitikai összefüggésekkel egyetemben. Számos értékes információval szolgált az angol ismeretterjesztő sorozat – e sorok íróját leginkább a New York-i „gerillakertészek” által gazdátlan földdarabokra telepített ligetek bájolták el –, a kertművészet filozófiájáról azonban a majd tízórányi produkció voltaképpen hallgatott.
Nem szép dolog ez egy olyan szerkesztő-műsorvezetőtől, akinek a szülőhazájából indult el az európai kertépítést hosszú időn át meghatározó forradalom, az angolkert divatja. A William Kent nevéhez kapcsolt új stílust jeles gondolkodók és művészek készítették elő. Megelégelve s meg is utálva a mértani mintákat követő, mesterségesen formált növényekkel díszített kerteket, már a XVI. századtól kezdve azt hajtogatták, hogy a fákat hagyni kell természetes módon nőni, és hogy „ami a természethez tartozik, az jó”. Az ember munkája pedig akkor a legjobb, ha eredményét nem lehet megkülönböztetni a természetétől. Korábban a hol franciakertként, hol barokk kertként emlegetett, szigorúan szerkesztett konstrukciók az ember természet feletti uralmát fejezték ki, az angolkertnek titulált, természetességre törekvő növénytelepítésekkel viszont az első emberpár édenkertjét igyekeztek felidézni, a paradicsomi állapotokat és életérzést helyreállítani.
Szakály István Vissza a Paradicsomba című, 2007-es ismeretterjesztő filmje az idei filmszemle programjában volt látható a tudományos-ismeretterjesztő filmek versenyében. Nekem valamennyi Monty Don-féle „kertészkedésnél” jobban tetszett. És nem is csak azért, mert a magyarországi (Kárpát-medencebeli) parkokba kalauzolja el a nézőt, hanem mert e hajdan pompás, ma már jobbára pusztulásnak indult kertek mögötti élet- és művészetfilozófiát is képbe hozza, a XVIII-XIX. századi ember Isten- és természetképével együtt. A kismartoni, hédervári, csákvári, tatai, alcsúti, körmendi, pápai, dégi parkokat nagyurak parancsára tervezték meg – a kor jellegzetes művészi feladataként – képzőművészként is ismert és elismert emberek. Ám a megrendelőket és a tervezőket ugyanaz a vágy sarkallta, mint szegény kortársaikat: a paradicsomi biztonságot és harmóniát szerették volna valamilyen formában viszontlátni s újraélni. Azt a világot, amikor a teremtett világ, növény, állat és ember még természetes egységet alkotott, és valamennyien boldogok voltak. Ezeket a százötven-kétszáz éves magyar kerteket, amelyeknek egy része a mai Magyarországon található, más részük a Trianon után elcsatolt területeken, nem az idő tépázta meg, tette tönkre. Sőt a lassan pergő századok kibontották szépségüket. Pusztulásuk a II. világháborútól keltezhető. Az első nagy sebeket a bombázások és az élelem és meleg otthon nélkül maradt civil tömegek, valamint a megszálló seregek ejtették rajtuk. Aztán a „béke” első éveiben, a kötelezővé tett kommunista világfelfogás értelmében a legnagyobb sebességre kapcsolva folyt bennük a pusztítás. A kommunista-szocialista hatalom birtokosainak vágyképei között ugyanis a paradicsomi harmónia nem szerepelt. Csak a tevékenységüket – talán – elismeréssel nyugtázó Moszkvára gondoltak, és ennek függvényében saját önző szempontjaik, személyes boldogulásuk és hatalmuk megtartására. A szovjet birodalom hűbéresei egyébként is hadilábon álltak a természettel, talán mert azt nem ők hozták össze. Szépnek pedig csak azt ismerték el, ami őket ünnepelte. Ami a nevezetes magyar kertekből, parkokból eredeti pompájában megmaradt, általában kívül esik Magyarország határain. Ami pedig még ma is képes felidézni azt a világot, amelyikben megszületett, sőt azt is, amelyik a „mintájául” szolgált, a Paradicsomot, a szerencsés véletleneknek köszönheti létét. Vagy annak a lelkiismeretes kisebbségnek, amelyik kis pénzből, szinte suba alatt mentette, ami még menthető volt.
Nem is egy hajdan nagyhírű történelmi kertünk ma már szomorú torzó csupán. Az Esterházy grófok által telepíttetett pápai várkert például az utóbbi ötven-hatvan évben ment jóvátehetetlenül tönkre, József nádor alcsúti birtokán a park – úgy tűnik – épen maradt. Ott „csak” a kastélyból lett rekonstruálhatatlan kulisszafal… Szakály István filmje azonban nem a csonkokat mutatja, hanem a példaértékű szépségeket. A paradicsomi állapotokat. Szemet-szívet lelkesítő természeti képeit az eredeti tervrajzok látványával színesíti, kísérőszövegként a képbe hozott tájkerteket ünneplő korabeli útleírásokat és irodalmi alkotásokat használja. A film zenei hátterét is gondosan válogatta össze. Voltaképpen irigylésre méltóan könnyű dolga volt, ugyanis nem egy magyar földön létesített angolkert szolgált alkotóházként a maga mulatóházaival, lugasaival, vízeséseivel, patakjaival a XVIII., XIX. század jeles komponistái számára.
Természeti kincseinkkel, úgy-ahogy megmaradt történelmi örökségünkkel a hatalmon lévő mai magyarok is könnyelműen bánnak, herdálják és privatizálják, azaz tékozolják, amihez csak hozzáférnek. A növény- és állatvilág pusztításában a lakosság megvezetett része is a cinkostársuk, a tudatlanságban tartott szegény emberek azt hiszik, hogy a saját életük lesz gondtalanabb, ha a föld színéről is eltűntetik a védett parkokat, fákat, madarakat. Ha rájuk gondolunk, félnünk kell tőle, hogy a Vissza a Paradicsomba című film történelmi kertjeink utolsó dokumentuma. De ha azokra a tevékeny és tanulékony emberekre figyelünk, akik még tudják, hogy mi az a paradicsomi nyugalom, sőt azt is, hogy „ami a természethez tartozik, az jó”, talán még van remény, hogy – e film hatására is – egyre többen vigyázzák a teremtett világot. Történelmi kertjeinket is.
Forrás
Miért is hoztam ezt a blogot létre?
Biztos van hasonló, jobb, szebb, ügyesebb és sokkal okosabb ilyen jellegű oldal, de úgy éreztem nekem is muszáj ebbe beleszólnom. Íme.
Most olvastam egy olyan cikket, amelyben egy dokumentumfilmről tesz említést az író, ami a régi magyar parkokat mutatja be. Legalábbis azt, ami megmaradt belőlük.
Mindig leszorul kicsit a szívem, amikor olyan dolgokat látok (épületeket, parkokat, szobrokat...) amik egykor büszkén álltak a számukra kijelölt helyen, most pedig omladozó romok, kidőlt fák vagy esetleg egy szeméttelep van a helyükön. Tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de ha ezzel csak egy embernél elérem, hogy meglássa ezeket a hajdan volt szépségeket és netalántán még tegyen is értük, már megérte a billentyűzetkoptatást. Amennyiben többen összegyűlünk, még akár gerillamódszerekkel, sőt, az önkormányzatoktól támogatva meg is menthetünk egy szobrot vagy akár egész parkot. Ezek persze egyelőre álmok, de igyekszem tenni azért, hogy ez ne legyen mindig így...
Most olvastam egy olyan cikket, amelyben egy dokumentumfilmről tesz említést az író, ami a régi magyar parkokat mutatja be. Legalábbis azt, ami megmaradt belőlük.
Mindig leszorul kicsit a szívem, amikor olyan dolgokat látok (épületeket, parkokat, szobrokat...) amik egykor büszkén álltak a számukra kijelölt helyen, most pedig omladozó romok, kidőlt fák vagy esetleg egy szeméttelep van a helyükön. Tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de ha ezzel csak egy embernél elérem, hogy meglássa ezeket a hajdan volt szépségeket és netalántán még tegyen is értük, már megérte a billentyűzetkoptatást. Amennyiben többen összegyűlünk, még akár gerillamódszerekkel, sőt, az önkormányzatoktól támogatva meg is menthetünk egy szobrot vagy akár egész parkot. Ezek persze egyelőre álmok, de igyekszem tenni azért, hogy ez ne legyen mindig így...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)